Idén még nem jelentkeztem kontárkodásaim eredményével, pedig van még pár kovakő a tarsolyomban. Csakhogy elbújtak az erszényem mélyén, és nehéz őket előkaparászni. De most valahogy egy mégis a felszínre került. Azt már korábban is említettem, hogy szeretem a bakelit cuccokat. Természetesen a táska csak az egyik olyan kütyü, ami a mindennapokban a boldogulásomat segíti.
Van itten énnéköm egy vekkerem is, amit még valamikor a nyáron eszkábáltam. Mindössze egy lemez, egy óraszerkezet, és némi festék kellett hozzá.
Sajnos azonban a kütyüre nem mutatja a pontos időt. De ennek miértjét van kire fognom. Léteznek ugyanis emberek, akik nem bírják elviselni a ritmusos kattogást, mindezt olyannyira, hogy alattomos módon képesek az éj leple alatt kimerészkedni az ágyból, és a sötétben kiiktatni a készülék energiaellátását.
Én meg mindig csodálkozom, hogy időzavarban szenvedek, meg elkésem még azokról a programokról is, amikről elvileg lehetetlenség elkésni. S ha már az órát megmutatom, azt is láthatjátok, hová kerültek azok a lemezek, amik anno a tatyómon voltak, és amiket mindenféle híres-neves, de legalábbis hírhedt celebféleségek vagy kik aládedikáltak.
Szóval a falon figyel a Magna Cum Laude, a Quimby, a Vad Fruttik, Lukács Laci, Bödőcs Tibi, az Idraulici del Suono és a Ladánybene 27 (és nagyon remélem, hogy senkit sem hagytam ki).
