Kedves Mindenki! Ha most ezt itt el tudjátok olvasni, akkor kibékültem az adminnal. Bocsánat a késlekedésért, de a közelmúltban annyi minden történt. De hogy ne legyek ilyen rejtélyes: Daniel fesztiváljegyet nyert a bécsi Wilhelminenspitalba, a buli helyszínére pedig egy titokzatos ismerőse (nevezzük simán Vírusnak) kísérte el. Most egy korábban legyártott bejegyzésem következik, amit még azelőtt írtam, mielőtt ékezettelen társam józanul élte volna át a delírium nyújtotta összes kellemetlenséget.
Utálok biciklizni, állítólag régen szerettem, bár azt nem tudom, ki állította ezt rólam, de az tény, egy ideje nem ujjongok a kétkerekűzésért. A legnagyobb viszolygást a bringázás akkor váltotta ki belőlem, amikor egyszer elugrottunk páran - stílusos kifejezéssel élve - a spanokkal, meglesni a Szigetközi árvizet. Természetesen fiúk társaságában mentem, és természetesen nálam volt a fényképező. Természetesen a töltésen mentünk, természetesen kavicson, és természetesen nem vártak meg, csak nyünnyögtek, hogy "gyere már, gyorsabban, miért kell mindig rád várni"...satöbbi. Én meg visszanyünnyögtem, hogy talán azért, mert az én kezemben egy fényképező van, amit még valamikor a Honfoglalás idején kovácsoltak össze, és kábé olyan, mint a Videoton távirányítók, még a sósav sem képes tönkre tenni, ellenben lassú. No a kerekezésnek az lett az eredménye, hogy én időszakosan szívrohamot kaptam, aztán rendre defibrilláltam magam, de persze a nagy rohanásban egyetlen egy fotó sem sikerült, így aztán kifejezhetetlen látvány volt, amikor egy farmernadrágos, polónélküli, pirítósra sült férifiember két láda sörrel bizonygatta, hogy márpedig ő megmenti hazáját a hatalmas áradattól, és ha rajta múlik, egy ingatlan sem kerül veszélybe, de még Bodrikutya fából összetákolt ólját sem éri a víz. Na aztán ez nem egészen így lett, mert néhány nyaraló igenis kapott az árhullámból.
S hogy most miért került szóba a bicikli? Azért, mert ha már ilyesféle kétkerekűvel biztos nem, de rollerrel igenis láthatnak a szemfülesebb Bécselők. Vettem ugyanis egy rollert, hogy gyorsabb legyek.
Hosszú hónapok óta kavargott a fejemben a gondolat, hogy érdemes-e jelentősebb összeget belefektetni pluszban az utazásomba, de rájöttem, igenis kell ez nekem, mert perceket spórolok, ami ebben az állandó elfoglaltságokkal teli életben nagyon is fontos. Bár a családom ágált ellene, és nem értették, minek ez nekem, azt gondolták, ez éppen olyan fellángolás, mint annyi minden más. Innen üzenem nekik, hogy az idő engem igazolt, nagyon jól megbarátkoztam Blue Ray-jel (hihetetlen kreativitásomat tükrözi ez a gyengécskére sikerált poén).
Lehet nyitogatni, csukogatni, van egy csomó csavar rajta, meg mindenféle fémszerkezet, és reklámacskót is lógathatunk rajta. Szoktam hozzá berregni is, hogy higgyék azt, hogy elektronikus, néha fékcsikorgást is hallatok, hogy a járókelők megijedjenek eszeveszett sebességemtől.
Aztán most már csak abban reménykedek, hogy édesanyámnak nem igazolódik be a szava, hogy akkorákat fogok burkolni, hogy úgy fognak a padkáról összekanalazni. Főleg, hogy kevés embert ismerek, aki a zsebeiben kanalat őrizget. Eddig egyébként jól funkcionál a kicsike, csak néhány embert ütöttem el, ők is mind lábra álltak előbb-utóbb. Szóval most ezzel a csinatos kütyüvel szelem a sztrádát, pontosabban a járdát, és spórolok másodperceket.
