Rinocéroszpulykatevezsiráf

Azaz két év, két ember, két ország, és két világnézet. Nehéz lenne most valahogy úgy alakítanom a blogot, hogy ne kerüljön ide valami csöpögős, nyálas bejegyzés. Igyekszem megerőltetni magam. Vannak, akik azt mondják, nincs szívem, vagy ha van, az is csak a pálinkáért dobog. Pedig van, csak néha nehezen mutatom ki az érzéseimet. De van egy ember az életemben, aki felé időszakonként több érzelmet táplálok, mint amennyit a világ összes emberszabásúja felé tápláltam egész életem során. Vele együtt is élek, mert így hozta a sors, a végzet, a vonat, vagy épp egy kamion tele kacatokkal -, nevezze mindenki annak, aminek akarja. Úgy alakult, hogy eltöltöttünk Daniellel két évet egymás mellett, és jószerével mondhatom, hogy még mindig nem tervezek megszabadulni tőle, pedig általában ennyi idő alatt már rég az agyamra tud menni bárki, vagy én szaggatom szét más szürke állományát. S hogy miért érzem olyan biztosnak, hogy nem fogok köveket erősíteni ékezettelen társam lábára, és lelökni egy híd tetejéről? Egyrészt mert nem vagyok akkora testi fölényben, másrészt pedig azért, mert nem látom indokoltnak. Jól megvagyunk, élvezzük egymás társaságát, szívesen teszünk a másik kedvére, és legfőképpen kitartunk egymás mellett akkor is, ha a másik jövőbe vetett hite egy pillanat alatt összeomlik, mint egy vályogkuckó. Sajnos ez a két év nem volt épp álmaink netovábbja. Sok tragédia ért mindkettőnket. Volt itt minden rossz, amiből egy embernek egy élet során egy is elég; vesztettünk el  családtagot, barátot, munkát, pénzt, volt betegség, szívfájdalom, döbbenet, igazságtalanság, hazugság  csalódottság, és sokminden más, minek puszta említése is gyötrelmes érzéseket generál. Mégis egy biztos: mi összetartottunk, mert tudtuk, hogy csakis egymásra számíthatunk. Persze a mi kapcsolatunk sem tökéletes, vannak dolgok, amikben nem értünk egyet, amit másképp gondolunk, és még normálisan veszekedni sem tudunk. De nekünk ez így jó, hisz ezek mi vagyunk, s mi ettől vagyunk azok, akik. És talán ettől tesszük a másikat is azzá, aki. Nem vagyok egy dátummegjegyzős típus, de tudom, hogy Danielnek ez fontos, így én is megtartom magamnak. Ahogy azt az elmúlt két évet is, amit együtt töltöttünk el. S csak remélni tudom, hogy még hosszú-hosszú évekig hasonló érzéseink lesznek egymás iránt.