Ha macskád van, tulajdonképpen semmid sincs. Ugyanis amint beengeded házadba a cicát, automatikusan kisajátítja a dolgaidat. Onnantól kezdve nincs kanapéd, nincs széked, nincs íróeszközöd, és nincs kajád. Amin feküdni lehet, azon ő fekszik, amivel játszani lehet, azzal ő játszik, amit el lehet fogyasztani, azt a őnaccsága bekebelezi. Vagy megnyalja. Vagy ellopja és játszik vele. Fekhetsz az ágyon, de akkor ő van középen, te meg valahol a két szélén, ülhetsz a székben, de akkor ő az általad éppen aktuálisan használt számítógépen, vagy könyvön hempereg.
Az íróeszközök pedig általában éppen pont akkorák, hogy pontosan beférnek a szekrényed alá úgy, hogy onnan a későbbiekben még csak véletlenül se akarjanak kijönni. Az imént felsoroltakkal pontosan tisztában voltam. Ezért gondoltam, hogy elővigyázatos leszek, bizonyos dolgokat még idő előtt karanténba zárok. De egy kanapét nem lehet. Alice pedig pontosan tudja, hogy nemcsak fekvő alkalmatosságnak, hanem kaparófának is kiváló. Na ezt nem akartam. A kanapé nem helyettesíti a kaparófát, úgyhogy még a cica érkezésekor jeleztem Danielnek, hogy biza nekünk be kell egyet, vagy inkább kettőt szerezni. El is mentünk egy olyan helyre, ahol a macskám valószínűleg királynőként érezné magát, és meglestük, mi pénzt kérnek egy kaparófáért. Hamar úgy döntöttünk, hogy annyit nem adunk érte, rózsaszín meg nem kell (akkor még úgy tudtuk, hogy Alice Archibald, úgyhogy duplán ciki lett volna). Nem beszélve arról, hogy én csak nagyon indokolt esetben veszek rózsaszínt. Ez meg nem az a szitu volt.
Szóval ötletelni kezdtünk, átrágtuk, mit kell vennünk, mi mindenünk van otthon, és mi az, amit lehet esetleg mással is helyettesíteni (nem másvalakivel, hanem más dologgal). Daniellel felkerestünk egy barkácsáruházat, aztán néztünk jól ki a fejünkből, hisz arra nem számítottunk, hogy bizonyos kellékeket vagy csak ipari mennyiségben, vagy horror áron hoznak kereskedelmi forgalomba. Amire szükségünk volt: valamiféle padlószőnyeg, vagy fekvésre alkalmas bútorkárpit, természetes anyagból készült, jó erős zsinór, amin élezheti a szörny a karmait, csavarok-szögek, bútorlap, és léc a mászófa gerincének. Szerencsére utóbbi háromra nem kellett pénzt kiadnunk, volt otthon, így csak a két burkolóanyagot vettük meg, de még így sem volt olcsó. Ellenben olyanra alakíthattuk, amilyenre mi szeretnénk, és maga a szerkezet lényegesen stabilabb, mint amiket a kisállat-kereskedésekben mutogatnak nagyjából ugyanennyi pénzért. Miután mindent beszereztünk, tesó közbenjárásával fúrtunk, faragtunk, szögeltünk, ragasztottunk, és elkészült a nagy mű. Azóta született egy újabb, gyakorlatilag azonos konstrukció, aprócska változtatásokkal.
Alice természetesen örült az ajándéknak, azonnal kipróbálta, és azóta is rendszeresen használja, mi meg imádjuk, amikor hajnalban hallani, ahogy a körmei feszülnek a kötélen. Egyébként az egérminta Daniel ötlete volt, és természetesen ezt én is díjaztam, mert mi másra lehet egy macskának szüksége, mint néhány cinborára.
