Törtégnt anno, sok-sok évvel ezelőtt, hogy megszülettem. Ezt az eseményt valami fura oknál fogva rendszeresen megünnepli a családom, és a közeli ismerőseim. Nem ágálok ellene, hisz évente egyszer mindenki kedves szóval illet, olykor-olykor még ajándékot is kapok. Eddig huszoniksz alkalommal történt ilyen. Idén legutóbb pár napja (lassan pár hete), meg egy picit korábban.
Az egész egy szép szombati napon kezdődött, amikor a bogarak számára oly ellenállhatatlan sárga színben pompázó Daniel közölte velem, hogy vasárnap Budaörsre kell mennie. Néztem hülyén (szoktam), hogy mégis minek, fogadni mernék, hogy megint nem tudott ellenállni a jól ismert kihagyhatatlan ajánlatnak, és - mint mindig, megint - valami méregdrága, de jutányos áron megfizethető motoralkatrészt kell venni. Hiába osztottam neki az észt, hogy márpedig nincs olyan állapotban, hogy furikázzon gyors 200 km-t, azt mondta, de, és nekem is el kell kísérnem őt Budaörsre. Majd elém fordította a laptopját, és egy kosárban ülő kiscicára mutatott, halkan megjegyezve, hogy ő a szülinapi ajándék. Olvadtam, csöpögtem, hüledeztem, elaléltam, szóhoz nem jutottam, majd egy gyors "MI VAN? EZT VÉGIGGONDOLTAD?"-Ot nyomtam. Szerintem nincs az a vizsgabiztos, aki képes egyszerre annyi kérdést feltenni, mint én, abban a minutumban. Vasárnap hát útra keltünk, és elhoztuk ezt a kis szörnyeteget, akiről annyit tudtunk, hogy brit kék, 7 hetes, kisfiú.
A cica jól viselte a hazautat, egyszer meg kellett ugyan állni, hogy igyon egy kicsit, de 30 fok melegben azt hiszem, ez teljesen érthető. Szépen fokozatosan beszereztünk neki mindent, amire hirtelen szüksége lehet, a többi meg majd úgyis jön magától. Így hát vettünk neki kaját, hordozót, macskaalmos tálat, kutyafülét, egérfarkát, zsiráfnyakát, meg a jóég tudja, még mit. Kaparófát nem, mondván majd gyártunk (el is készült, pár nap múlva olvashattok róla), szóval azt hiszem, most már mindene megvan, csakhogy nevenincs.
A névválasztás
Nem volt könnyű nevet adni a gyereknek, mert meg kellett küzdenem Daniellel is. Sajnos neki is volt beleszólása, ezúttal nem lehetett a névnek köze sorozatgyilkoshoz vagy aberrált merénylőhöz, úgyhogy valami találó ötlettel kellett előállnom. Mindenképpen szerettem volna valami olyat, ami a brit történelemhez vagy irodalomhoz kötődik, de nem elcsépelt.
Fel is tettem Facebookon a kérdést, amire rengeteg válasz érkezett, csak néhány példa: Cirmike, Kázmér, Lamar, Sicc, VIII. Henrik, Watson, Sherlock, Nózi, Masni. Persze őrült ötletek is születtek, ami nekem nagyon tetszett, az a Brikett és a Bluedeath, bár a kékhalált csöppet erősnek éreztem, így megállapodtunk az Archibaldban, ami ugyan germán eredetű, de angolos hangzású, és merészt jelent. Hiába jegyezte meg unokatesóm, hogy Archibald a folyton fingó ló (valamelyik szörnyű emlék Terence Hilltől), még ez sem tántorított el, a cicus végül Archibald lett.
A felismerés
Daniellel próbálunk jó gazdik lenni, úgyhogy elmentünk állatorvoshoz, beadatni az oltásokat (na nem magunknak), beszerezni az útlevelet, és átnézetni a dokival, hogy tényleg nincs-e semmi baja az energiabombának. Már pont jegyzőkönyveztük a nevét, amikor az ifjú doktorban megszületett a felismerés, hogy lehet, hogy mégis lány. Mivel nem vagyok sem macskatenyésztő, sem állatorvos, nekem ez nem megy olyan könnyen, de sajnos úgy látszik, neki sem. Így megkérte asszisztensét, hogy tapogassa végig a szürkeséget. Eltartott ugyan egy darabig (kölyökmacskáknál nem egészen úgy van, hogy ha kilóg, akkor fiú, ha elbújt akkor lány), de megszületett az eredmény. Közben a kicsike kapott egy vonalkódot tartalmazó mikrochipet a bőre alá, egy akkora tűvel, amivel egy elefánt bőrét is lazán átszúrhatjuk, így már hurcolászhatjuk a világ minden tájára (kivéve Angliába, úgyhogy idén a macskusz csak a tévében láthatja az Olimpiát). Ám ekkor felütötte a fejét az újabb kérdés. Mi lesz most a nevével és az identitásával? Mi eddig fiúnak neveltük, szigorúan csak Playboyt és CKM-et olvashatott, és szórakozni is night clubokba vittük. Ennek ellenére remélem, nem éri maradandó károsodás.
Miután megszoktuk, hogy kislányként kezeljük (balerinacipő, ridikül, tüllszoknya, mindez csakis rózsaszínben), ismét megkíséreltünk nevet adni. Bonyi ötleteit teljességgel elvetettük (bocs Bonyi, nem hívhatom fagyinak, nonszensznek tartom, hogy a fagyi magát nyalogatja, és az ember olvad el tőle, ráadásul hamuszínű és szőrös, és szerintem az LSD-t, a Titanicot, a Mentőcsónakot és lédi Dí-t is hanyagoljuk). Végül édesanyám javaslatára Alice lett, Lewis Carroll csodálatos regénye alapján. Végülis: a szerző angol, a mű varázslatos, a név jelentése pedig harcos, ami szerintem szintén illik a jellemére (főleg hajnalban, amikor ép eszű ember még alszik). Az egyetlen problémám, hogy képes vagyok neveket dolgokhoz, művekhez, dalokhoz társítani, így természetesen nekem is eszembe jutott a Smokie zenekar legendás klasszikusa, és valljuk be, a Who the f... is Alice mondat meglehetősen rangon alulinak hangzik. Csak remélni tudom, hogy később nem ezzel fogjuk azonosítani a cicust.
