Próbálok iróniamentesen és visszafogottan fogalmazni. De úgysem megy. Úgyhogy inkább mégsem. Ha nem lennék olyan türelmes, mint amilyen vagyok, már lerohantam volna Középföldét, de legalább kerestem volna egy olyan helyet, ahol véghez vihetem a nagy kirohanást. Vasárnap kaptam egy sms-t, hogy a munkáltatómnak szüksége lenne a Sozialversicherungomra (TAJ szám; mert még mindig a szerződésemmel küzdenek). Oké. Elküldtem a magyart. Mi mást. Hiszen nekem olyanom van, és ezt akkor is jeleztem, amikor bekérték a papírokat. Később kaptam egy e-mailt, hogy ők ezzel nem igazán tudnak mit kezdeni, ők az osztrákot akarják. Mindenképpen azt, nekem kell egy olyan, ha kint akarok dolgozni. És most jöhet ez a hülye kisiskolás válasz, hogy igen, én azt tudom, de...
Szóval a lényeg, hogy - és úgy látszik, a munkáltató ezt nem tudta - az osztrák társadalombiztosítást az osztrák munkaadónak kell fizetnie, és neki is kell bejelentenie mindezt. Nem fáj, mert csak a nevem és a születési dátumom kell. Azt meg a munkaadó birtokolja, hiszen a nagy köteg papíros, amit már több mint egy hete a kezükbe nyomtam, még mindig valahol ott van náluk. Mindenesetre beletelt egy napba, mire ezt ők is megértették. És természetesen, amíg én nem tudom az új egészségbiztosítási számot, nem tudom lemondani a régit. Még mindig imádom a bürokráciát. Már-már annyira, hogy teljesen beleszerelmesedtem. Vinnék neki virágot is, de egy fogalomnak elég nehéz. Úgyhogy várok, amíg tárgyiasul. A várakozás már úgyis jól megy.
