Van egy Nobel-díjas felfedezésem (figyelj jól, mert meglepődsz): Osztrákiában sok a hegy, a hó és a fenyőfa. Nem is gondoltátok volna, mi? Pedig hosszas kutatómunka és mérhetetlen sok tudományos dokumentum tanulmányozása után erre jutottam (ezért nem írtam olyan régóta egy bejegyzést sem). No meg arra, hogy Sógorék Karácsony-mániások. A Bécsi utcákon decemberben mindenhol gömbök, hóemberek, télapók, fenyődíszek, meg mindenféle giccses kütyük díszelegnek. Itt még a gyógyszertárakban is karácsonyi vásár van, úgyhogy én gyorsan le is jegyeztem, mit kérek a Jézuskától: Cirkulin Valeriana-t vagy Sedogelat Classicot esetleg Wörishofener Nervenpflege-t, és hozzá kiegészítésnek Bolus Laxans-t vagy Eucarbont. Ha ezek valamelyikét megkapom, az elkövetkező időben egy panaszt nem hallani majd tőlem, ígérem.
S ha már Hull a pelyes...Bár nem vagyok egy Christmas-fan, bütykölgetni szeretek, s mivel a sok kivilágított utcától engem is elkapott a hév (és most nem a tömegközlekedési eszközre gondolok), Danielnek (A-val, nem Á-val) felvetettem az ötletet, mi lenne, ha készítenénk közösen valami karácsonyi díszt vagy ilyesmit. Ez így már több mint romantikus, de végülis az ékezetmentes névvel ellátott Daniel rábólintott, úgyhogy vettem kemény 1 ajró 49 centért egy koszorúalapot. Mivel ajándékba kaptunk szép gyertyákat, és csomagolópapír is volt itthon, arra nem kellett dellát költeni, így már csak díszítőcumókra volt szükség. Azt tudni kell rólam, hogy valamelyik előző életemben mókus voltam, és még abból az időből elraktároztam magamnak pár szem szelídgesztenyét, meg földimogyoróhéjba csomagolt földimogyorót, gondolván jó lesz az még tarcsiba. Jó lett. Egy szép decemberi napon aztán Daniellel (ékezet lelőve) felpattantunk a bécsi tömegközlekedés általunk kiszemelt példányára, és meg sem álltunk a Stadtparkig. Ez az Osztrák főváros egy hangulatos kis tere, ahol fák, bokrok, meg mindenféle színes növények, galambok, kacsák és kacsákat etető járókelők tanyáznak. Na innen gyűjtöttünk ágakat, tobozt, fakérget, száraz növényeket meg fenyőágat (ezeket - szinte - mind a földről szedtük, szóval semmi természetgyalázás, mielőtt még bárki feljelentene a zsernyákoknál). Hazajöttünk, drótoztunk meg fúrtunk-faragtunk pár órát (jó pár órát), végül ez sült ki belőle:
A dolog szépséghibája, hogy itthon csípőfogón és dróton kívül szinte semmilyen használható szerszámunk nem volt, úgyhogy a gyertyák kissé csáléra sikerültek, és valószínűleg a koszorút csak abban az esetben lehetne szállítani, ha a környezetet mozgatnánk, és az asztali díszt nem. De mint tudjuk, teret görbíteni a hétköznapi emberszabású, a tudomány mai állása szerint nem igazán képes, szóval a mestermunkához hasonló alkotás a konyhaasztalon marad és kész.
